Van egy kis abroncs a fejemben, ami pillanatnyilag nem funkcionál. Vagyishogy de; inkább az a baj, hogy ott van..merugye, nem kell a fejbe abroncs. Minek az oda. Ez hülyeség, kérem.
Ám kétségtelen: lebenylüktetésem van. Volt már rosszabb, mindazonáltal tegnap is kitettünk önnön magunkért. (Isten éltessen, Tatyikám! Ez a te napod -de most téényleg- és el is képzelem a fejecskédet, hogy máma milyen...:)
A múlatás fogalma újabb dimenziókkal bővült számomra, hisz' tegnap először látogathattam el a Piaf nevű rettenetes lebujba Katáékkal. A Korvintetőn kezdtünk, ahol sok pofátlanul fiatal művészsrác tömörült, hogy részt vegyen a "Rosszak vagyunk, de azt hisszük, hogy nem, viszont elgondolkodtathatna minket, hogy ingyen csináljuk" könnyűzenei fesztiválon. Itt hédereztünk kicsit, Andikám is jelen volt, elmesélte, hogy milyenek az érzelmei, meg az esküvőt (jó volt). Aztán Kata, akinek ismét sikerült mohítót vennie fröcsike helyett, kiadta az ukázt: indulunk, percet se várunk (általában ezt csinálja). Így hát erőltetett menetben eljutottunk az Instant nevű, gyanúsan jófej kocsmába; itt elveszítetük egymást, majd Tatával dalokat írtunk a jelenlévő ismeretlenekről. Gyönyörű volt, ontottuk a rímeket, bár ezek közül egyet se tudnék felidézni már. A "Tesztoszteron-hordó" és a "Férjhez megy a Fapina" maradt meg. De csak ennyi.
Aztán innen is távoznunk kellett, miután felköszöntöttük Tateszt, bár az egyszerre nagyon sok szót kimondó Dani még maradt volna; átrángattuk. Piaf. Sok kidobó. Ezeré' bemegyünk:lefogyasztható. Mísz csaj a pultban, mellesleg remekül jártam, mert a jégerrel szinte meg is ittam a belépőm...A hely fenti része, úgy tűnik, okkultista hagyományokra épít: alig látni valamit, gyertyák, a sarokban vélhetőleg bárányvért iszik néhány arc. Lent: kicsit dohos, kimustrált plüssfotelok (forgós!), a déjé a masszív részegség felé tendál, de előtte még elindítja Kvín összest. Tata rinyál, miért jöttünk ilyen korán, és tényleg nincs még senki, de Joli beígéri, hajnali hatra tömeg lesz. És ekkor van nagyjából fél egy...sebaj. Igyunk, tánc, érkezik egy félvilági csoport, meleg sráccal a főszerepben; vele táncolok később (szerintetek ki vezet?:), sikongat, amikor megpörgetem. Cukiság, de azért nem esik jól, hogy közli: a cökxponból járt egy sráccal, aki valószínűleg nekem is tetszett. Graham Chapman-szindróma (ld. meghalt, amíg élt, meleg volt, aztán beleszerettem).
Aztán tényleg tömörül a helyen sokmindenki, köztük az a vörös srác Szegedről, aki ezúttal meg is kérdezi, honnan ismerjük egymást: Mondom nem ismerjük, de Szegedről. Persze nővel van. Szép nővel.Pöhh.ű
Egyszercsak nagyon fáradt leszek, és a zene se motivál; Tata is nyűgös, hazamegyünk, Joleszt az udvarlók gyűrűjében hagyjuk (nem egy szívet tört most is össze a kis hamis:)
A metró meg éppen nyit, ahogy odaérek. Bingó.
Most már meghalhatok:voltam a Piafban.
Mellékelek egy képet Joliról és Csipetkéről, aki segít neki fordítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése