io: olyat szeretnék, akinek van testi valója
és tudja használni
én ám amazon leszek
Kata: :D
io: egy nagyon picike
Kata: hadd csatlakozzak hozzad
io: jó
de neked akkor le kell vágni az egyik cicid
nekem szerencsére nem kell

Türelem, türelem

Gondolkodtam.
A vád az, hogy türelmetlenek vagyunk. Mindent egyre hamarabb akarunk, mi lányok. Jeleket várunk. Kalkulálgatunk. Határidőket szabunk, és annál tovább nem tudunk várni.
Anyák és anyai barátnők intenek: adj még neki időt, légy türelemmel.
Villámcsapásként ért azonban a felismerés, hogy az esetek többségében nincs mire várni.
A fiúk manapság hihetetlenül ráérősek, ami részben a mi hibánk, hiszen egyrészt mindent megcsinálunk helyettük (kezdeményezés, randira hívás, esetleg a kapcsolat píárjának vakolgatása, miután az bedőlni látszik), másrészt dacból sem csinálnak meg dolgokat, ha tudják, hogy ezt és ezt várjuk tőlük, mivel ha úgyis olyan emancipáltak vagyunk, tegyünk mi értük, és ne fordítva. Ez persze a mélyben lappang csak.
Egy kicsit igazuk is van, de azért közben vidáman kihasználják a nők folyamatos túlpörgését: egyszerűen már SEMMIT nem kell tenniük. A lányok nemigen leplezik, ha tetszik nekik valaki, aki ettől kezdve nyeregben érzi magát, és át is adja magát az édes lustaságnak. A hülye nő meg tovább szaladgál, mint a tik a feje nélkül.
Na és itt jön be a képbe a türelem, a múlt század stratégiája. A nőnek csak annyit kell tennie, hogy nem tesz semmit. A férfi, amint bejárta az önismeret rögös útjait, jelzi a szándékait, és vagy így, vagy úgy folytatódik a történet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a jó és helyes út, én igenis szeretem azt, hogy a nőknek is lehet saját akaratuk és tehetnek egy kapcsolatért.
Csakhogy az az érzésem, manapság a kapcsolatok úgy működnek, mint a tumblr-en az ún. endless scrolling, a végtelenített görgetés: utazunk, utazunk, utazunk, és ennek soha nincs vége. A felfüggesztettség állapota örök. A kapcsolatok sosem kezdődnek el igazán, és sosem érnek véget, senki nem mond semmit és nem zár le semmit. Félünk és lusták vagyunk. Ebben a valóságban nem fizetődik ki a türelem. Senki nem bízik magában eléggé, de persze azt az igényt azért mindenki fenntartja, hogy találkozzon egy még jobb, és szebb, okosabb, jobb szagú valakivel. Ha az eljön, gyorsan posztoljuk, majd tovább görgetünk, még nagyobb mellűt, fehérebb fogút, viccesebbet, gazdagabbat keresve.
Közhelyes vagyok, és a szexésnyujork stílusát mímelem?
Szard le, és görgess tovább!

Nem tetszik különösebben, amikor valaki a szart a csokoládéval egy lapon emlegeti. "Becsokizás."
Adjatok egy ütvefúrót.

A Beatles széthullásának igaz története.

Miért nem tudják alkalmazni az igekötőket az emberek? Csupa ilyet olvasok:"meg néztem", "ki megyek", "el olvastam".
Édes anyanyelvünk csendben pusztul.

Most komolyan, ki izélne Robert Smith-szel?
Pedig biztos van, aki megtette.

Anyukám szokta kérdezni: "Milyen vagy?"
Ezalatt azt érti, hogy érzed magad.

Sose felejtem el, amikor fenn voltam a HOTORNOT applikáción (hogy kerültem oda?!), és MINDIG én voltam a NOT. Tízből nyolcszor szavaztak le, csak akkor nem, ha a másik lány
-kövér volt
-szemüveges
-kövér, szemüveges.
Az is igaz, hogy szinte kizárólag sugárzóan szép nőket sorsoltak ki mellém, vagy átlagosakat, vagy átlagon aluliakat, vagy nőket.
Ma már csak kacagok ezen, bár ha belegondolok, akkor is csak kacagtam.

Éppen amikor dührohamot kezdek kapni, eltereli a figyelmemet valami más. Majd otthon szépen kitombolom magam. Csak majd jusson eszembe, mi is volt a baj.

A jövő héten valószínűleg elkezdek drogozni.

Vágy

Szeretnék megint olyan bulit, ahol Simiékkel ropjuk Parno Grasztra, meg flamenkózunk. Lehet? Valahol. De hol.

Ma rádöbbentem: már nem leszek szebb, ellenben csúnyább, az leszek.

Foux Du Fafa

Jacques Cousteau! Baguette! Hahahaaa!