The coming of age

Én már se boldog, se boldogtalan nem vagyok.
Tegnap Jolandáéknál kezdtem, J. ijesztően hülye volt, egy pendelyben grasszált, hozzá idiótán kacagott. Mostanában a River Cottage a kedvence, amiben egy IT-s faszi biofarmon él és birkákat nyír. Követelte, hogy nézzük vele az ágyból, úgyhogy mellémásztam, és szemezgettük a kukoricát (a fele pattogott ki; imádom Tata elegánsan gömbölyű mozdulatait, amikor tevékenykedik, de ez esetben nem volt elég hanyagul benyomni fél percre a mikrót).
Elmentem a finn barátnőmhöz is, adott finom vörösbort, meg vacsorát, aminek barbiszoba-íze volt (a sajtos-zöldséges pitének legalábbis, a tésztát nem lehet szavakba önteni).
Innen el! Irány a Nemde-bár. Tömve volt a hely potenciális antiszemitákkal és úripubikkal, akik indie-sztároknak képzelték magukat. Benita megérkezett, kisvártatva elindultunk a Gederbe, ahol kizárólag rossz muzsika szólt, a sör valójában hideg húgyhoz hasonlított , és a párválasztáshoz sem voltak adottak a körülmények ("ide minek jöttünk"). Ezzel kapcsolatban szomorú felfedezést tettünk hárman (Jolanda hazament, hogy belője magát egy újabb adag River Cottage-dzsal): a "szingliposvány" mintha már nem lenne megfelelő kifejezés így télidőn; a Geder inkább diszkontáruházhoz hasonlít, ahol a legkülönbözőbb genitáliákat kínálják megvételre, vagy akár kölcsönzésre, csak valami legyen. Bölcs felismerés, de utána arra is ráébredtünk, hogy mi is csak áru vagyunk a diszkontfaszok és-pinák tengerében. Én amúgy is hazaindultam volna, de ez végleg meggyőzött; Tát és Benita maradtak, utóbbi diadalmaskodott a hypermarket farkastörvényei felett; hajnalban SMS riasztott fel, benne ennyi állt: "Végül adtak."