Nos, megint megtörtént.
Ez a történet szebben indult, mint bármelyik eddig. Én tényleg azt hittem, hogy ez működni fog. Amekkora barom vagyok, jól beleéltem magam, de hogy ne éltem volna?? Kurvára kell nekem, kell, hogy valahová tartozzam, valakihez!
Ezt senki nem érti. Tényleg senki. Hogy mindig ezt produkálom. Ha megszeretek valakit, vagy csak meg tudnám szeretni, kizárólag azt kapom, hogy bocs, de én nem vagyok szerelmes, én nem tudok hozzád kötődni, nem törődöm veled, ÚGY, AHOGY TE, na ez különösen jólesik. Ettől aztán totális idiótának érzem magam, kis naiv nyuszinak, aki azt hiszi, hogy itt bármi és minden történhet.
Mert ők előre látják, de nem szólnak, majd szánakozva közlik, hogy úgy vették észre, én túl sokat akarok, és sajnos ők nem.
Bocsánat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése