Zsönövöpátrávájé

Édeseim!
Mivel egyesek (nem szeretnék ujjal mutogatni)hiányolják az újabb bejegyzést (mely vélhetőleg ugyanúgy reflexió nélkül marad, mint a legtöbb:), ismét mesélek nektek életről, halálról és szerelemről.
Tegnap ismét úgy jártunk, ahogy mindig (na jó, az esetek többségében), de azért most is akadtak pikáns emésztenivalók...
Joliéknál gyülekeztünk; ott volt Endike, aki beszámolt a szemiotika-konferencia eseményeiről. A tekintélyelvűség szikkadt gallyai (volt már róluk szó a PhD kapcsán:)nem értették, amit a Titus Andronicus-beli női transzgresszióról mondott, sőt plagizálással vádolták to a certain extent, holott Kiss Attila maga küldte Endit a konferenciára, mert annyira jót írt...én is olvastam, teljesen tiszta, magyar szöveg. De az öregfiúk ezt már nem tudták meglépni.
(Azért Endi hamar felvidámodott, amikor begördült a Szerelemvonat, aki érti, érti. :)
Tátesz épp' egy minor csalódáson volt túl, bár még annak sem nevezném; mindenesetre kifikáztuk az illetőt, majd új irányelveket határoztunk meg: az udvarlók igenis csússzanak a porban előttünk, és igenis, akarjanak tőlünk mindent, meg minket, és mi már nem fogunk csak úgy, igenis, ja, pont hogy nem! Nunca mas! Ennek mindketten eleget is tettünk az est folyamán, bár azt hozzátenném, hogy nem is igen sikerült senkiből érdeklődést kicsiholni.Pff.
Nem úgy, mint Jolesznak: egy régebbi, ám érdektelennek ítélt Udvarló tűnt fel, számonkérve a nyilvánvalót. Kicsit tetszik is azért Jolinak, bár inkább hízeleg, gondolom. Szerintem bájos fickó, de sajnos abba típusba tartozik, amelyik nem tud szépen megjelenni; rettenetes, csak futáshoz való cipő volt rajta, amit képes volt csupán azért felvenni, "mert kényelmes". Ezt az egyenjogúság és a magassarkú cipő mint fétis szemszögéből értékelném újra: a kényelmesség nem elegendő érv! Ha mégis (mert igenis fontos), akkor meg lehet szép és kényelmes cipőt is venni...há' nem?! De. A kilencvenes éveket (nehezen)túlélt nadrágról nem is beszélek; fiúk, igenis öltözködni tudni kell! Ápropó, fiúk: Nosó is feltűnt a tömegben, épp' távozott (bár a folyamat legalább húsz percet vett igénybe); a farából egy furcsa, lázmérőnek tűnő tárgy lógott ki, nem firtattam.
Hoppá, a legfontosabbat nem is mondtam, csatlakozott hozzánk a hamvaiból újjáéledt Patrik, aki egész éjjel keményen ivott és reszelős hangon ordítozta, hogy "Spongyabob", mi meg kacagtunk. Ő is velünk. Elhozta a nővérét, Ágit, aki nagyon édes teremtés, örülök, hogy megismertem, mer' ő parekszelansz (bár ez így semmit nem jelent).
No és vajon hol kötöttünk ki? Láthatta-e ezt bárki is előre?! Chi l'avrebbe mai detto?!
Bizony. És még a megtestesült Piaf is jelen volt, elcsíptük az előadás végét.
Csak a fontosabb momentumokat emelném ki: szolid italozás, tánc a "szelebrésn" című vidám dalra, Ági eltűnik-megkerül, Tátesz alszik egy sarokban, majd kávézik (később az elfogyaszott kávé kárbavész), távozunk az előbbivel,és mekis kaját falunk a hideg kövön ücsörögve.
Fél hatkor dőlök ki és be, pestszentlőrinci kis otthonomban.
Je ne regrettes rien!