Uncsizás

Ma arra jöttem rá, hogy ha belegondolok, mik történetek már velem a Zéletben, ami a párkapcsolati randizónát illeti, egy hazai kapcsolatnak sincs több realitása, mint egy cross-continent szerelemnek. Paraszt itt is, ott is akad. Jelentkező is. Csalódás is. Amikor megismerkedem valakivel, és egggészen pontosan tudom, hogy soha nem fog felhívni, hiába mondja, akkor az áthidalhatatlanabb, mint a párszázezer(mit én tudom, hány??) kilométer.

And now something completely the same

Több villamosszékre lenne szükségünk. Az az egy már nem elégíti ki a pedagógiai igényeket. Ez még fontosabb lehet, mint a fénymásoló megjavíttatása.

"Én vagyok a hetes, bazmeg"

Ezt mondta ma Szabi, amikor éppen beléptem volna a terembe, és ő elsuhant előttem. Sokat kacagtunk később. Amúgy is vicces fiú, kényszermozgásokkal.
Ezenkívül értekezlet is volt ma, bejelentették, hogy soha többé ne számítsunk túlórapénzekre, meg hogy a pedagógusoknak Hollósi G. szerint nyolc órát a munkahelyükön kell tölteniük, mint minden rendes embernek, nem ám csak úgy lógázni a lábat egész nap, és különben is, abnormálisan sok szabadságunk van (!!!), ezért abból már korábban levettek öt napot. Erre Zsóka elég penge módon felvetette, hogy akkor biztosítsák a munkavégzéshez szükséges feltételeket, mint például használható számítógépek és fénymásolók, valamint elegendő hely a tanáriban...
Ráadásul most Emire és rám akarnak sózni egy külön szakkört, mivel az ötödikes szülőknek megígérték, hogy emelik az angol óraszámát felsőben...ugyanakkor ez nem rendes óra, mert itt mással kell foglalkozni, nem szabad azt venni, amit órán...furi, na. Ja, fizetni meg nem nagyon fognak, most is gondban vannak a túlórákkal. A végén jött az implicit fenyegetés, hogy a színvonalat ennek dacára fenn kell tartani, és milyen jó, hogy van állásunk, amikor "válság van".
Azt is megtudtam, ha meghalna az anyám, két napig nem kellene bemennem dolgozni.

De

Pedig jő. Csak nagyon messziről, és hegyeken szökellve, úgy gondolom.