Ismét pedagógia

Ma megkértem a gyerekeket, hogy írjanak százszavas fogalmazást a legjobb barátjukról (csomó melléknevet tanultunk leíráshoz). Zoli azt üvöltötte:"Énnekem a faszom a legjobb barátom!"
Mondtam, használjon álnevet.
Ha tényleg megírja, azt fogom mondani, túl sok időt tölt a barátjával, és már teljesen olyan, mint ő.

The third coming

Most mindenki vicceset vár, de még nem tudom, mi lesz belőle. Én is azt szeretném, de kicsit le vagyok kókadva, még akkor is, ha nem a klasszikus módon. Éppen ez most a lényeg. Kizártnak tartom, hogy felnőttem volna, mégis kezd ellepni a kozmikus magány.
Kényszeresen cipelek egy szatyrot, még ha nem is a teszkós fajtából (ha az lenne, szívesebben szabadulnék tőle:), és nem tudom letenni semmilyen kínálkozó felületre.
Kár volt a libidó miatt aggódni; az éppenséggel van, a gond, hogy más nincs.
Sanyi bácsi mondta:

"Annyi öröm jut néked, a mennyit hordsz te-magadban,
S annyi keserv, mennyit más-is okoz, magad-is."

Revival

Nos, túl kell lépnem az új perverziómon legalább jövő hétvégéig, ez nem állapot, hogy képes vagyok a képeit nézegetni (jó, igazából bámulni nyálfolyatva).Öregedésem kezd egyre megalázóbb formákba tömörülni.

Ma megláttam a lehető leggyönyörűbb arcot. Under the influence.

The Spinster

Jaj, de jó lenne, ha minden így maradna, és soha többet nem kellene lájf partnert keresni! Ha nem kell dugni, semmit se kell.
Nem kell eltűrni, hogy valaki rámtehénkedik alvás közben.
Nem kell meghallgatni.
Nem kell elmennem otthonról, hogy nála aludjak (utálom ezt).
Nem kell kefélni, amit kb. a harmadik alkalom után úgyis megunok.
Nem kell eltűrnöm, hogy nincs tej a reggeli kávéhoz.
Nem kell borzalmas zenéket hallgatnom, és közben hümmögni, hogy "igen...ez nagyon jó, de tényleg".

Hamisítatlan, igazi vénlány vagyok! Nem az a fajta, aki lassan belekeseredik az állandó várakozásba; én már gyerekkorom óta erre/ennek készülök! Viszlát család, gyerekek, közös hitel; helló, macskák, félkész ételek, gyümölcsjoghurtok, tévéműsorok!

Stohl Bucinak Patrick Swayze-emlékfrizurája van, George Michael beütéssel.

The coming of age

Én már se boldog, se boldogtalan nem vagyok.
Tegnap Jolandáéknál kezdtem, J. ijesztően hülye volt, egy pendelyben grasszált, hozzá idiótán kacagott. Mostanában a River Cottage a kedvence, amiben egy IT-s faszi biofarmon él és birkákat nyír. Követelte, hogy nézzük vele az ágyból, úgyhogy mellémásztam, és szemezgettük a kukoricát (a fele pattogott ki; imádom Tata elegánsan gömbölyű mozdulatait, amikor tevékenykedik, de ez esetben nem volt elég hanyagul benyomni fél percre a mikrót).
Elmentem a finn barátnőmhöz is, adott finom vörösbort, meg vacsorát, aminek barbiszoba-íze volt (a sajtos-zöldséges pitének legalábbis, a tésztát nem lehet szavakba önteni).
Innen el! Irány a Nemde-bár. Tömve volt a hely potenciális antiszemitákkal és úripubikkal, akik indie-sztároknak képzelték magukat. Benita megérkezett, kisvártatva elindultunk a Gederbe, ahol kizárólag rossz muzsika szólt, a sör valójában hideg húgyhoz hasonlított , és a párválasztáshoz sem voltak adottak a körülmények ("ide minek jöttünk"). Ezzel kapcsolatban szomorú felfedezést tettünk hárman (Jolanda hazament, hogy belője magát egy újabb adag River Cottage-dzsal): a "szingliposvány" mintha már nem lenne megfelelő kifejezés így télidőn; a Geder inkább diszkontáruházhoz hasonlít, ahol a legkülönbözőbb genitáliákat kínálják megvételre, vagy akár kölcsönzésre, csak valami legyen. Bölcs felismerés, de utána arra is ráébredtünk, hogy mi is csak áru vagyunk a diszkontfaszok és-pinák tengerében. Én amúgy is hazaindultam volna, de ez végleg meggyőzött; Tát és Benita maradtak, utóbbi diadalmaskodott a hypermarket farkastörvényei felett; hajnalban SMS riasztott fel, benne ennyi állt: "Végül adtak."