Mire jöttem rá (nagyon vizilofikus)

Mosogatás közben oly' jó gondolkodni. Főleg az emberi kapcsolatokról, "életről, halálról, szerelemről", ezt régebben mondtuk mindig a bátyámékkal.
Na de hogy most.
Szóval ott kalamoltam a forró vízben, és ráébredtem, hogy egy kapcsolat nem épülhet kompromisszumokra, mert az rég rossz. Megnézed, és azt mondod, "jó, hát ő ilyen meg ilyen, én más vagyok, próbáljuk meg". Hát ez milyen rettenetes már. Rájöttem, ez nálam nem tud működni: először csak a teljes elfogadás van, amikor még az is tetszik az illetőben, amit utálnál valakiben, akibe nem vagy szerelmes. Utána meg jöhet a "hát ez nem hajtja le a vécédeszkát, majd szólok" "ez nem hajtotta le most se, bazmeg" stb. Mindegy, igazából nem értek ehhez, mert freak vagyok, de nekem nagyon kell a szerelembe való belebutulás. Utána persze még én is rájöhetek, hogy:
-ez az ember valójában büdös;
-azokat a dolgokat nem is viccből mondta;
-skizofrén.
Azért reménykedem, hogy ennyire nem leszek hülye soha. De az a kis őrület az elején, az muszáj.

Nothing but the truth

Kicsinyes, gonosz és undorító vagyok.

Ha szép, nagymellű lányt látok, belebetegszem az irigységbe, és el nem tudom képzelni, hogy kellhetek én bárkinek, amikor ott vannak ezek
is.
Ha egy véletlen folytán kiderül, hogy rossz az alakjuk vagy csúnya a seggük, felpezsdül a vérem, mosolygok, és kedvtelve nézegetem a fenekemet a tükörben.

Kicsinyes, undorító és gonosz vagyok, de felettébb egyszerű is.

Confessio

Teljesen meg fogok őrülni. Jó lesz.
Huszonnyolc éves leszek. Még soha nem volt öt hónapnál hosszabb kapcsolatom. Ez azért van, mert:
-mindent később kezdek el, mint a normális emberek. Gondoljatok bele, a Faith No More-t is akkor kezdtem megszeretni, amikor már 10 (!) éve feloszlottak. Ez a tendencia az életem több területén is megnyilvánul.
-hosszú távon nemigen viselek el senkit.
-hosszú távon nemigen viselnek el.
-elvált szülők egyke gyermeke vagyok, így az alkalmazkodás valamint az empátia nem az erősségem.
Most, hogy egyedül lakom, kezdem levetkőzni az utolsó gátlásokat is, és rádöbbenek, hogy egyszerűen RETTENETES vagyok. Pillanatnyilag jól szórakozom, ez az egyetlen dolog, ami felmenthet. Hogy jó nekem, most, itt. (A fentiek azért továbbra is aggasztanak egy kicsit, de sajnos egyre kevésbé.)

The outcome

Rifi-ráfaragtam. Az élet szép. Mostantól nem fog emésztetlenül távozni belőlem a tápanyag.

Pszichosztomak

Ma már eszem, és meg is marad bennem. Eddig. De mi lesz, ha...(itt most direkt nem mondom el)?

Flim

Engem mindig és mindenhol inspirál az Aphex Twin.

Jó

Csupa jó dolog történt mostanában. Remek volt a bulim, azóta is köszönő sms-ekkel látnak el, kaptam egy idióta tarisznyát, amin zöld réten bárányszerű macska áll, rózsaszín esernyővel. Priceless.
Megdicsértek az érettségin is, meg Wolcsi is valamiért. Dagonyázom.
Ha már túl boldog leszek, főbelövöm magam a vízipisztollyal.

Bölcsész, nem haragudhattok rá

Ma majdnem sírtam. Oly nehéz fenntartani az optimizmust, ha az embernek nincs valódi kapaszkodója hozzá.
Mindig csak a végtelen jelölőkjelölőkjelölőkjelölőkjelölőkjelölők áradata, ugrálunk, de nincs végső jelentés. Ez már így marad.

Úgyis ez lesz, most mit izéltek

Nekem miért fáj még mindig a fejem, és újfent? A fülem miért? A nyelvem háta (!) miért? Mikor múlik ez el? És a mandulám? Pörkölt, sós? Igen!
A jobb agyféltekém leválik, és új életet kezd. Remélem, nem Pesterzsébeten, arra sok a bűnöző (majdnem rasszista ez a megjegyzés).

Ha majd végleg felemészt a gyilkos kór, emlékezzetek, hogy szerettem jókat nevetni, és a bokámat összecsapkodni, amíg rá nem jöttem, milyen fájdalmas is az.

Isten veletek...jótékony homály borul reám...most már minden oly könnyű...ágyő, barátaim...

So much more

Juli, Wolcsi, ezt mindenképpen hallgassátok, nézni is érdemes! A többiek is.

n+1 szigorú

Fenntartom magamnak a jogot, hogy:
ne tudjak levelet címezni;
a legkisebb logikai problémánál leblokkoljak;
féljek a vezetéstől;
egyedül lehessek, amikor akarok;
ne olvassak Coelhót;
modoros legyek;
ne nevessek, ha nem látom indokoltnak.

Negyed tíz van. Jólesőn sajnálom magam, frissen fürödve. A függetlenedéshez kell egy kis mártírkodás, hogy én úgyse, meg soha, meg túlkéső, meg minek.
Elalvás előtt még olvasok picsamagazinból olyan történeteket, amelyek rosszul végződnek, és somolygok kárörvendőn.

Madwoman

Már megint félek és bűntudatom van. Direkt bunkó voltam. Kicsit. Ha szeretek valakit (úgy!), legszívesebben belérúgnék (és belé is rúgok), hogy ne jöjjön közelebb és maradhassak békén. Egyszerűbb. Csak utána fáj.
Már késő? Mit csináljak?

Akik értik

Az az igazság, hogy engem már nem zavar a régi sztori. Azt hiszik, hogy az a bajom, de nem. Háromszázezer éve történt, ennyi ideig senki nem haragudhat, én nem is tudok.
Az zavar, hogy már nem találok vissza, teljesen megfoghatatlanná vált mára az egész; az érzéstelenség zavar, nem a régi érzés, azt keresni butaság is lenne. A dolgok meghalnak. Az zavar, hogy az "új" helyzetben én nem tudom magam elhelyezni, nem is akarom.
To sum up, nem vagyunk barátok, ezzel semmi baj. De ha így van, akkor nem is kell időt töltenünk együtt.
Remélem, legközelebb nem jönnek, akkor megyek én.